Eredmények

Az előző évek során az Akadályverseny második fordulójában a PPKE ITK kutatásainak és felszereltségének megismertetése, bemutatása volt a cél. Több laboratóriumban volt állomás, több helyi eszközt is használhattak a versenyzők. A csapatok többek közt programozási, különböző labor és robotikai feladatokat oldottak meg, és eközben testközelből nyerhettek bepillantást a legújabb technikai vívmányok használatába.

Bionika Akadályverseny 2022

2. forduló (döntő) helyezettjei

HelyezésCsapat neveKözépiskolaCsapattagokFelkészítő tanárok
I.HBBPELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és KollégiumFarkas Bence
Hajós Balázs
Horváth Hunor
Váradi Péter
Gyertyán Attila
Horváth Kálmán
II.Jó napokat!Érdi Vörösmarty Mihály GimnáziumSvingor Mihály János
Kovács Réka
Pfaff Norbert
Vermessy András
Varga Zsolt
Kitzinger István
III.S1E2M3M4ISoproni Széchenyi István GimnáziumBodnár Mária
Nemes Ádám Jenő
Sajtos József
Szarka Júlia
Dr. Somogyi Ilona Csilla
Matusik Mátyás

Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak.

1. fordulóból (elődöntő) továbbjutó csapatok (ABC sorrendben)

Csapat neveKözépiskola
#reszvetelafontosBoldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Szombathely)
BionikaticákBudapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
Erős, mint a H-kötésBudapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
FelfedeSTEMBudapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
FogatmostambocsiRévai Miklós Gimnázium és Kollégium (Győr)
Hat darab szóközSoproni Széchenyi István Gimnázium
HBBP ELTEApáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (Budapest)
Jó napokat!Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium
KömalozáBudapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
PolihisztorokBáthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár)
S1E2M3M4ISoproni Széchenyi István Gimnázium

1. forduló (elődöntő) feladatainak különdíjasai

1. feladatSkynetBudaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
1. feladatKerekkecskekékerdőBudapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
ZsömlecsücskökELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest)
2. feladat3meg1Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda (Kisvárda)
3. feladatQQRIQBudapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium
Erős, mint a H-kötésBudapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
4. feladatBionikaticákBudapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
PolihisztorokBáthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár)
5. feladat3meg1Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda (Kisvárda)
Hat darab szóközSoproni Széchenyi István Gimnázium
6. feladatQQRIQBudapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium
S1E2M3M4ISoproni Széchenyi István Gimnázium
7. feladatBionikaticákBudapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
8. feladatKerekkecskekékerdőBudapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
FogatmostambocsiRévai Miklós Gimnázium és Kollégium (Győr)
9. feladatBionikaticákBudapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
10. feladat3meg1Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda (Kisvárda)
#reszvetelafontosBoldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Szombathely)
11. feladat3meg1Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda (Kisvárda)
12. feladatBionikaticákBudapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

Tekintsétek meg a korábbi évek videós összefoglalóit valamint a csapatok által elért eredményeket!

Bionika Akadályverseny 2021

2. forduló (döntő) helyezettjei

HelyezésCsapat neveKözépiskolaCsapattagokFelkészítő tanárok
I.S1E2M3M4ISoproni Széchenyi István GimnáziumSzarka Júlia
Bodnár Mária
Nemes Ádám Jenő
Sajtos József
Matusik Mátyás
Bischof Annamária
dr. Somogyi Csilla
Kiss-Huszta Pálma
II.Spártai KöMalBudapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és GimnáziumGao Ádám
Németh Marcell
Tóth Ábris
Vu Minh Viet
Szabó Dávid
III.Nem mindegyKecskeméti Katona József GimnáziumTóth Nóra
Gulyás Gréta
Juhász Márk
Hunor Melján
Dávid Gergő
Sáróné Jéga-Szabó Irén
Halász Gergely
Szalai Péter
Takács István

Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak.

1. fordulóból (elődöntő) továbbjutó csapatok (ABC sorrendben)

Csapat neveKözépiskola
Biogenic elementisMilestone Institute
BiogéniuszokRévai Miklós Gimnázium és Kollégium
BionikaticákBudapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
Dóczy KoalícióDebreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma
Gangsta's ParadiseELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium
Gondolkodunk RajtaBudapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
Nem mindegyKecskeméti Katona József Gimnázium
S1E2M3M4ISoproni Széchenyi István Gimnázium
SkynetBudaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
Spártai KöMalBudapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

1. forduló (elődöntő) feladatainak különdíjasai

1. feladatSkynetBudaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
2. feladat11.BKeszthelyi Vajda János Gimnázium
3. feladatNem mindegyKecskeméti Katona József Gimnázium
4. feladatDóczy KoalícióDebreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma
5. feladatBiogéniuszokRévai Miklós Gimnázium és Kollégium
6. feladatBiogéniuszokRévai Miklós Gimnázium és Kollégium
7. feladatNiNtSTemesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium
8. feladatGondolkodunk RajtaBudapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
9. feladatDóczy KoalícióDebreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma
10. feladatNiNtSTemesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium
11. feladatBiogéniuszokRévai Miklós Gimnázium és Kollégium
12. feladatDóczy KoalícióDebreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

Bionika Akadályverseny 2020

2. forduló (döntő) helyezettjei

HelyezésCsapat neveKözépiskolaCsapattagokFelkészítő tanárok
1.CsapatnévELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Pintér Barnabás
Killin Beáta
Komáromi Krisztina Panna
Mozer Jolán
Molnár Ágnes
Nádori Jakab
2.Paulubickolunk és Tocsónakázunk a tudománybanELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Kövér Blanka
Calis Mihály
Májer Zsófia
Surányi Gábor Márk
Kropog Erzsébet
Tomcsányi Péter
3.Radnótisok 17Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Imreh Júlia
Fajka Lilla
Lukács Marcell
Zsigmond Botond
Gutai Zita
Kiss László

Képes összefoglaló a galériában látható.

1. forduló (elődöntő) feladatainak különdíjasai

1. feladatSoloBudapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
2. feladatDiszjunkt Direkciós Degenerált DezoxiribonukleinsavakBajai III. Béla Gimnázium
3. feladatNem mindegyKecskeméti Katona József Gimnázium
4. feladatMacskaSzegedi Deák Ferenc Gimnázium
5. feladat🐳Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
6. feladatNem mindegyKecskeméti Katona József Gimnázium
7. feladatIron-(wo)menBoldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
8. feladatDiszjunkt Direkciós Degenerált DezoxiribonukleinsavakBajai III. Béla Gimnázium
9. feladatDiszjunkt Direkciós Degenerált DezoxiribonukleinsavakBajai III. Béla Gimnázium
10. feladatDiszjunkt Direkciós Degenerált DezoxiribonukleinsavakBajai III. Béla Gimnázium
11. feladatDiszjunkt Direkciós Degenerált DezoxiribonukleinsavakBajai III. Béla Gimnázium

Bionika Akadályverseny 2019

HelyezésCsapat neveKözépiskolaCsapattagokFelkészítő tanárok
1.Rana rupta estELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Földes András
Novák Benedek
Révész Zsuzsanna
Vízkeleti Anna
Vízkeleti Péter
2.MHS TEAMSzilágyi Erzsébet Gimnázium Musza Stefánia
Pompor Mátyás
Szihalmi Bendegúz
Vértesaljai Bálint
3.MindegyKecskeméti Katona József Gimnázium Apagyi Dávid
Fekete Dezső Domonkos
Kohlrusz Péter
Kozák Zsombor
Sáróné Jéga-Szabó Irén

Képes összefoglaló a galériában látható.

Bionika Akadályverseny 2018

HelyezésCsapat neveKözépiskolaCsapattagokFelkészítő tanárok
1.Kvantum-kvartettSoproni Széchenyi István Gimnázium Dakhlaoui Hana
Lehoczky Csilla
Varga Gábor
Varga Péter
Kocsis Attiláné
2.Bajusz osztagELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Iván Károly
Kocsis Barnabás
Lavró Péter
Vizkeleti Péter
Mándics Dezső
Paulovits Ferenc
Gulyás János
Vad Szilvia
Kornai Júlia
3.Bazinga!!Budapest, VIII. kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium Juhász Bernadett
Kohári Kitti
Nikodém Patrik
Pintér Borbála
Palkovics Margit
Angi Péter
Tamás Klára

Képes összefoglaló a galériában látható.

Bionika Akadályverseny 2017

HelyezésCsapat neveKözépiskolaCsapattagokFelkészítő tanárok
1.BajuszosztagELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Vizkeleti Péter
Kocsis Barnabás
Iván Károly
Lavró Péter
Vad Szilvia
Mándics Dezső
Albert Viktor
Paulovits Ferenc
Markovits Tibor
Gulyás János
Tomcsányi Péter
2.LakeSide BionicsTóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Keserű Norbert
Mórocz Ákos
Pintér László
Tieger Balázs
Kárpátiné Barna Réka
Kovácsné Kovács Ágnes
3.CsekávELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Lakner Virág
Burlacu Péter
Kocsis Bálint
Murin Dániel
Boncz Dániel
Steller Gábor

Képes összefoglaló a galériában látható.