Bionika akadályverseny - solo

Idén előszőr kísérleteztünk azzal, hogy a hagyományos őszi csapatversenyünk előtt, tavaszra időzítve egyéni versenyt szervezzünk 10-11. évfolyamos diákoknak a bionika tudományterületén, ahol biológia, informatika, fizika, kémiai feladatokból álló feladatsort állítottunk össze két nehézségi kategóriában. A versenyzők másfél hónapot kaptak a feladatok kidolgozására, és bár a beadási határidő már belenyúlt a nyári vakációba, így is nagyon sok megoldás érkezett.

A Bionikai Akadályverseny 2023 Solo számokban:

  • 104 fő regisztrált
  • 55 középiskolából, melyek közül a legtöbb nevezés az alábbi iskolákból érkezett:
    • Kőbányai Szent László Gimnázium: 4 fő
    • Karinthy Frigyes Gimnázium: 4 fő
    • Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium: 6 fő
    • Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium: 7 fő
    • Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium: 19 fő
  • 36 fő küldött be megoldást (ezt most tudjuk be annak, hogy a határidőre beköszöntött a nyári vakáció).

Mi (Szervezők) elégedettek vagyunk, és sikeresnek ítéljük a BA solo egyéni verseny kísérletünket. Reméljük számotokra is élvezetes volt a feladatsor, és elégedettek vagytok a helyezésetekkel. A nyerteseknek (kategóriánként 1-3. helyezettek) külön gratulálunk, velük emailen vesszük fel a kapcsolatos a nyereményátadás részleteivel kapcsolatban. Szép nyarat, és várunk Mindenkit a 2023 őszi Bionikai Akadályversenyen!

Bionika Akadályverseny 2023 Solo eredmények

Az egyéni, egyfordulós versenyen két kategóriában lehetett részt venni. A &pdquo;Level1” kategóriában az adott területhez kapcsolódó egyszerűbb kérdésekre kellett válaszolni, a &pdquo;Level2” kategóriában összetetteb kérdések szerepeltek, amelyek megválaszolása mélyebb ismereteket ill. komolyabb felkészülést igényelt. A beküldött feladatlapot mindkét kategóriában a zsűri pontozta, és az elért pontok kategóriánkénti rangsora szerint alakult ki az eredmény. Ha a beküldött feladatlap a Level1 és Level2 kategóriához tartozó feladatok megoldásait egyaránt tartalmazta, akkor a versenyző mindkét kategóriában kapott pontot, de csak abban a kategóriában tartottuk meg az eredményét, amelyik rangsorban előrébb végzett, a másikról kihúzásra került.

Level1 kategória eredményei

Helyezés Név Középiskola Évfolyam
1 Vasut Vojtech Szegedi Radnóti Miklós Kísérlet Gimnázium 10
2 Gaál Zsolt Kőbányai Szent László Gimnázium 11
3 Leskó Gábor Premontrei Iskolaközpont 10
4 Duchon Laura Budapest Fasori Evangélikus Gimnázium 10
5 Égerházi Gergő Tóth Árpád Gimnázium 11
6 Biborka Bernadett Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium 10
7 Őze Virág Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 11
8 Palatin Adrienn Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium 10
9 Juhos Bálint Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium 10
10 Gombás Gergő Karinthy Frigyes Gimnázium 10
11-18 Csibrányi Dorka Emma Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda Mosonmagyaróvár 10
Fischer Márton Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 10
Horváth Boglárka Gödöllői Református Líceum 11
Horváth Réka Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma 10
Kele Áron Kőbányai Szent László Gimnázium 10
Kondrát Liza Szent Margit Gimnázium 11
Koszorus Bence Levente Piarista Gimnázium Általános Iskola és Óvoda 10
Pápai Dóra Ciszterci Szent István Gimnázium 10

Level2 kategória eredményei

Helyezés Név Középiskola Évfolyam
1 Simonka Sára Réka Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 10
2 Bakos Emese Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 10
3 Nyeste Norbert László Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 10
3 Tóth Anna Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium 11
5 Földy Hanna Andrássy György Katolikus Közgazdasági Gimnázium, Technikum és Kollégium 11
6 Horváth Anna Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 10
7 Gulyás Bence Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 10
8 Tirpák Luca Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Mosonmagyaróvár 10
9 Bősze Boldizsár Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 11
10 Tóth Olivér Bálint Móricz Zsigmond Gimnázium 11
11-18 Biró Alexa Németh László Gimnázium 10
Csalló András Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 11
Darvasi Csongor Richárd Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 10
Gelencsér Artúr Géza Budapest V. kerületi Eötvös József Gimnázium 11
Mátrai Izabella Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium 11
Tóth Kamilla Ciszterci Szent István Gimnázium 10
Urbanics Andrea Budapest IX. kerületi Leövey Klára Gimnázium 11
Váraljai Emma Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 10